A gyermeknek veleszületett tulajdonsága a kíváncsiság. Ez az amit kívülről nem tudsz beletenni. De, simán el tudod nyomni. Pedig az iskolai tanulás egyik alap motivációjának kellene lennie. Kérdés, hogy mire iskolába kerül a gyerek mit tanult a kíváncsiságról?

Mondhatnánk, hogy egy életre megtanulja, de ebben nem hiszek. Mert akkor kétségbe vonnám a felnőtt szabadságát, a dolgok újratanulhatóságát. De azt, hogy milyen nehéz batyuval indítjuk az életbe gyerekeinket,  azért mérlegelhetjük.

Kíváncsiság hajtja, amikor maga próbálja felhúzni a cipőjét. Amikor alkot a zsírkrétával. Mikor a csiszolóvásznat az autó oldalán próbálja ki. Mikor a tapéta csíkok szakító szilárdságát és a húzásra való reagálását vizsgálja. A gyermek imád próbálkozni, kipróbálni.

A tanulás nem az iskolában kezdődik a gyerekek életében. Megtanul ülni, mászni aztán járni is,  sokszor még az első évben. De még csak elkezdte a tanulást. Hogy mit kezd a kíváncsisággal azt még bármilyen intézménybe való bekerülése előtt megtanítjuk neki mi, a szülei.  Képesek vagyunk terelni a kíváncsiságát vagy megtanítjuk-e elfojtani azt. Ahhoz  pedig nagyon a toppon kell lennünk, hogy képesek legyünk a gyerekre reagálni, és ne a saját fáradságunkat zúdítsuk gyermekeinkre. Észnél kell lenni, hogy dönthessünk, támogatjuk-e próbálkozásait vagy a mindent tudok, sőt jobban tudok, álarcába bújva elvesszük  a gyerek kedvét a további próbálkozásoktól.

Gyerekként nem mindig tudjuk azt mondani – Ez most nem rólam szól, csak anya nagyon fáradt és tehetetlennek érzi magát.

Gyermekeink joggal kérhetik:

Anya jól vagy?  Kérlek, vigyázz magadra értem is. A kíváncsiságom a te kezedben van.